Pünkösdi királyság?
Immár harmadszor látogatunk Kalocsára szinte hagyományosan a szezon utolsó erőpróbájára.
Épülő angyalföldi nagy fal!
Csapatunk két év után tért vissza az országos elitbe és rögtön egy ezüst éremmel tette le a névjegyét.
Piros-kék kapszula a világ ellen
Már csak néhány nap az év legrangosabb utánpótlás tornájának döntőjéig. Mint minden nagy verseny előtt így most is már napokkal előtte kezdetét veszi az esélylatolgatás, találgatás. Ki a legjobb ki az aki a végső győzelemre is esélyes lehet. S bár már sokszor bebizonyosodott hogy az efféle esély latolgatásokat felül írja az élet a pályán egy-egy kiadós meglepetéssel , most mi is sorba vesszük a döntőbe jutott csapatokat és próbáljuk felmérni az erőviszonyokat a mi szemszögünkből.
Kitárultak Nyíregyháza kapui!
2010 után újra sikerült lányainknak Országos döntőbe jutniuk. Így már biztos hogy Nyíregyházán az idén lesz képviselője a nagy hagyományokra vissza tekintő angyalföldi kézilabdának.